Széchenyi István imáját először 1826. december 12-én jegyzet le naplójában, egy Wesselényi Miklós báróval folytatott filozofikus vita után, majd kicsit átfogalmazva 1832. december 16-án azzal a megjegyzéssel, hogy Crescence imakönyvébe jegyezte (erről majd később).

„…Én értéktelenebb vagyok, mint Wesselényi. Következésképp – anélkül, hogy tudnám – igazságtalan, durva és indulatos mily gyakran lehetek! Fog-e haragudni rám, ha ezt az esetet megemlítem? Remélem, nem, mert énelőttem nem fogja szégyellni gyarlóságait, hisz én gyakran árultam el, mily gyenge, mily nyomorult vagyok, és nekünk kötelességünk egymásra vigyázni, és erkölcsi képzésünket és tökéletesedésünket kölcsönösen elősegíteni.
Nekünk a filozófia templárius lovagjainak kell lennünk, a szó teljes értelmében.
Kötelességemet teljesíteni fogom, és majd beszélek vele erről. Sokat beszéltem Wesselényivel – a mi terveinkről.
A főpontokban nem értettünk egyet. Azt hiszem, nincs igaza; különben engedtem volna neki. Nézeteit tisztelem – és, Isten tudja, hátha neki van igaza.
Mindenható Isten, hallgasd meg mindennapi imádságomat. Töltsd el szívemet angyali tisztaságú szeretettel embertársaim iránt, hazám iránt és honfitársaim iránt! Világosíts meg egy kerub szellemével és gondolkodó erejével; engedd a jövendőbe pillantanom; a jó magot a rossztól megkülönböztetnem. Sugalld nekem, mit és hogyan kell kezdenem, hogy egykoron a tőkével, melyet reám bíztál, elszámolni tudjak. Gondolkodni és dolgozni akarok, éjjel-nappal, éltem fogytáig. Gyarapítsd, ami jó – tipord el születésekor, ami netán rossz gyümölcsöt teremne. Segíts nekem, hogy minden szenvedelmet elfojthassak magamban. Engedd, hogy a világon mindent lelkem igaz alázatával szemlélhessek, és kezdhessek – és engedd, hogy az angyal, ki engem megvilágosít, békességben és csendes boldogságban éljen!
Ez imádságom ne mondassék, hanem szüntelen cselekvés által küldessék az égbe.
Úgy vélem, W[esselényi] ezért nincs az én véleményemen:
1. egyrészt, mert nincsen elégséges önbizalma;
2. másrészt, mert nincs elégséges keresztényi alázata és filozofikus hajlama.
Vagyis két merőben ellentétes okból – vajmi különös!” (Napló, szerk. Oltványi Ambrus)
Sík Sándor (1889-1963, piarista tanár, - tartományfőnök, költő, műfordító és irodalomtörténész), a 20. század jelentős magyar lírikusának fordításában az ima így hangzik:

Széchenyi István gróf imája
„Mindenható Isten! Hallgasd meg minden órai imámat! Töltsd el szívemet angyali tiszta szeretettel embertársaim, hazám és honfitársaim iránt! Világosíts fel engem egy kerub lángszellemével, erős eszével! Engedj a jövőbe pillantanom s megkülönböztetnem a jónak magvát a gonoszak magvától! Add tudtomra, mit tegyek és miként kezdjem, hogy neked egykor arról a tőkéről, melyet reám bíztál, beszámolhassak! Gondolkodni akarok és dolgozni éjjel és nappal egész életemen át. Segítsd sikerre bennem azt, ami jó; tipord el csírájában azt, aminek rossz gyümölcs lehetne! Nyújtsd segélyedet, hogy minden heves indulatot elnyomhassak magamban! Engedd, hogy igazi lelki alázattal tekintsek mindent a világon, s úgy fogjak hozzá bármihez!
Egész imám pedig ne csak szóval legyen elmondva, hanem tetteimben nyilvánuljon s legyen szüntelen az éghez bocsátva.
Ámen!”