Az 1820-as évek derekától Széchenyi István kedvenc költőjévé vált Berzsenyi Dániel életre szólóan.

Életükben nem találkoztak egymással, bár Széchenyi rég óhajtotta „a nagy hazafit személyesen Niklán felkeresni” (Levelezés, Pest, Berzsenyi Dánielhez, 1830. január 10.) Széchenyi és Berzsenyi vonatkozásában most csak egy történésről ejtünk szót. Széchenyi az imádott Crescence-nek, gróf Zichy Károlynénak egy Berzsenyi-verseskötetet küldött, a Magyarokhoz című ódát pedig lefordította neki németre − mint írja− szó szerint, így „sokat veszít az egész. Azonban Ön ilyen módon a magyart jobban megtanulja, ami a fődolog”. Remélte, hogy a magyarban igen férfiasan, energikusan hangzó vers meg fogja hatni. A költőről is írt röviden (Napló, 1829. március 10., 11., 27.) A nevezetes cenki István-napon 1840. augusztus 20-án pedig maga Crescence volt az, aki a díszebéd után a meghívottak előtt „elragadtatásig gyönyörködtetően” szavalt Berzsenyitől (Jelenkor, 9. évf., 71. sz., 1840. szeptember 2.)