Van „közös pont” a cenki Hársfasor és Mátyás király kötözött, na és más neves történelmi személyek között is.

A cenki hársfasor eredetileg 600 kislevelű hárs telepítésével létesült a XVIII. század közepén, de erről már volt szó korábban.
A hazánkban is őshonos, az elegyes erdőkben ma is megtalálható kislevelű hársat (Tilia Cordata) a elsőként a reneszánsz korban alkalmazták a kertépítészetben. A leírások és mondák (pl. Mád) alapján a hollós Mátyás királynak kedves fafaja lehetett a hárs. Mátyás király visegrádi palotájának kertjének leírásánál Antonio Bonfinni (Rerum Ungaricarum Decades / A magyar történelem tizedei) a függőkerteket említi, Oláh Miklós (Hungaria, 1536) a visegrádi kert hársainál „kiemeli, hogy «egymástól egyenlő távolságban ültetett» fák.” (Rapaics) A hársak a későbbi korokban is több szerepet kaptak a főúri kertekben ligeteket, fasorokat ágaik között filagóriák stb. alkottak belőlük (erről majd máskor), s ma is gyakran találkozhatunk velük a parkokban köztereken.
A másik „kapcsolódás” az idén, a hollós Mátyás madara, hollók (Corvus corax) neveltek fióká(ka)t a fasor melletti liget erdőben, s az ép kirepülő, vagy csak az utolsó, a többiektől lemaradó, „pállott szájú” (a csőrszeglet még sárga, gyakran erről lehet megkülönböztetni a fiatal egyedeket) fiókát bőszen védelmezték a szülők.

A hollókról itt olvashat: https://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-corrax

Fotók: Huiber Edit

    

A cenki kastélypark számos eleme őrzi az adott kor kertépítészeti elemét.

Ugyan a barokk-parter rekonstrukció, de a hozzá csatlakozó kettős fasor allé verte, az egykori barokkpark része és Széchényi Antal (1714-1767) feleségével, Barkóczy Zsuzsannával (1715-1782) telepítettek, melyet az utódok is megbecsültek és továbbra is csak sétánynak használtak.

Ahogy a korabeli források, a későbbi képeslapok is tanúsítják egykor csak sétaútnak használták, s erre szolgálnak, szolgáltak a pihenő padok. Az egykori négy pár pihenő padból mára csak kettő maradt meg. A fasor eleji, és a síremlék előtti erdőrészben.

1783-ban megjelent Gottfried Edler von Rotenstein (Pálffy János) 1763-ban tett útjának leírása. Az öt negyed órás séta a 600 hársfa alatt, a kastélytól egy kis remeteségig vezet, amely a nyugalom helye. A ligeterdőben kőpadok, az erdő mögötti magaslatról gyönyörű kilátás van a Fertő tóra (G. E. v. R. [Gottefried Edler von Rotenstein] Reisen durch einen Theil des Königreichs Ungarn im 1763 und folgenden Jahren).

A visszaemlékezésekből tudjuk, hogy hol volt a másik kettő, és azt, hogy maguk a grófék sem lovagoltak, kocsikáztak a hársak között, hanem a mellette lévő utakon. Az egyik visszaemlékező Csenár János leírásából tudjuk, hogy „Az 1910-es 20-as években … mi diákok ismertük a szabályokat. Nem volt szabad ott futbalozni s a kerékpározásért is rónk szólt «Péter jáger», az uradalom erdőőre … Mostohaapám Reichl Ferenc vendős és mészáros egykoron Leibjägere – testőrvadásza – volt Széchenyi Béla grófnak. 1945 után, amikor megindult a hársfasoron a szekérforgalom, öreg fejjel be sokszor méltatlankodott: - Mi lenn, ha látná ezt Béla gróf … ő maga is csak gyalog sétált arra [felesége sírjához gyakran kisétálhatott], ha hintóval ment, akkor az úton hajtatott.” Ugyan ebben a visszaemlékezésbe olvasható, hogy 1972-ben, amikor Hoyos Béláné [Széchenyi István dédunokája, Béla gróf unokája, az idősebbik lányának, Alicenak és Teleky Tibor leánya Hanna (1901-1988)] Cenken járt és megtekintette a kastély helyreállítási munkálatait, a parkot (erről később) és a fasort akkor megerősítette Csenár János visszaemlékezését „Szomorúan nézegette a felszegett gyepet s kérdezte: Mi csinálja ezt?
– Teherautók asszonyom és traktorok szaggatják fel a gyepet.
– Istenem – sóhajtott fel – mi még csak kocsin vagy lóháton sem járhattunk erre. Itt csak a birkák legeltek és gyalog volt szabad sétálni!” (Csenár János visszaemlékezése SzIEM)
Hogy is zavarhatta volna a fasor meghittségét és élővilágát (erről később) a paták zaja és a kerekek zörgése, csattogása.

          

Széchenyi István egy „nemzeti temető”, sírkert létrehozásának eszméjét hirdette meg Üdvlelde című munkájában (1843). A szabad ég alatti temető nevének a Walhalla helyett a saját alkotású „üdvlelde” szót javasolta. Példaként hozta fel a Westminster apátságot, hol költő, államférfi, háborús hős, tudós „egyiránt nyeri el nemcsak nyughelyét, de a’ hazafiak sőt az egész emberiség közmegtisztelését is”. Helyéül a budai hegyeket, de leginkább a Szent Gellért-hegy pázsitos részét ajánlotta. A telket saját pénzen megvette és közcélra bocsátotta volna. Azt temethették volna ide „ki jó sikerrel járult a’ magyarnak szellemi és anyagi kifejtéséhez” tekintet nélkül vallásra, nyelvre, fajra, társadalmi osztályra. Az országgyűlés által választott testület dönthetett volna az érdemesekről „nehogy pártszínt nyerjen a’ dolog” és „hogy egy vagy más párt, melly éppen, habár csak pillanatilag is, egy kissé több erővel bir, kedvenczeit, bálványait rendre mind behozná” és így elaljasítaná és kettétörné a dolog szellemi báját és varázsát örökre, mert a „nemzeti részrehajlatlanság ’s nemzeti méltóság fényében kellene állani a’ megjutalmazásnak”. Széchenyi tudta, hogy nem sürgető, életbevágó dologról van szó, ezért időt, pénzt, fáradságot nem kért senkitől, csak az országos rendektől néhány órát ennek megtárgyalására. Széchenyi kortársaiban azonban a gondolat kevés visszhangot váltott ki, elképzelését később a Fiumei Úti Sírkert részben valóra váltotta.

Kép: Walhalla, a hírnév temploma (1842). I. Lajos bajor király építtette. 
https://commons.wikimedia.org/wiki/Category:Walhalla#/media/File:Walhalla-Memorial_01.jpg

Felhasznált irodalom: Széchenyi István, Üdvlelde, Gróf Dessewffy Aurél hátrahagyott némi irománytöredékivel, Trattner-Károlyi, Pest, 1843., 137 oldal.

Tudta-e, hogy Lemuel Wellman Wright mérnök a legelsők egyike volt, aki belső égésű gázüzemű motort szabadalmaztatott 1833-ban?
Nem tudjuk, hogy a motort legyártották-e, de a feltaláló valószínűleg dolgozhatott találmányán. Wright életrajzi adatai nem ismertek, pontos neve sem. Források amerikai eredetére utalnak, viszont a brit szabadalmi index számos találmányát jegyzi. Széchenyi István ezzel a Wrighttal találkozhatott Londonban 1834. január 25-én. Naplójában ennyit jegyez meg róla: Wright, az amerikai, kinek találmányát „a gőz pótlására” a Bramah Locks Company jóváhagyta.

Kép: a Wright által 1833-ban szabadalmaztatott kétütemű kettős működésű gázmotor

Széchenyi István halála után képi ábrázolásainak száma ugrásszerűen megnőtt. Ezek egyike Széchenyi István mellképe 1860-ból, mely őt magyar írók – Kazinczy Ferenc, Berzsenyi Dániel, Kisfaludy Sándor − között mutatja. A kőnyomat szerzője a feloldatlan „AZ” vagy „MZ” monogram mögött rejtőzik. A szakirodalom olyan darabokra hivatkozik, melyek a nyomdát („Walzel, Engel és Mandello”) adják meg lenti jobboldali jelzésként, míg múzeumi példányunk ezt nem, hanem a kiadót, Pfeifer Ferdinándot jelzi baloldalt lent. Széchenyi és a nevezett irodalmárok együtt-szerepeltetése egymással való kapcsolódási pontjaik vizsgálata által megokolható. Annak általános magyarázata, hogy Széchenyi a magyar kulturális élet egykori nagyjaival és nem egykori politikustársaival került ábrázolásra az az, hogy az önkényuralom első évtizedében a grafikai arcképcsarnokok a cenzúra miatt a politikai közszereplők megjelenítését mellőzték.

Felh. irod.: Révész Emese, Virtuális Panteonok, Grafikai arcképcsarnokok a 19. századi hazai populáris grafikában = Tanulmányok Budapest Múltjából 34., Budapesti Történeti Múzeum, Budapest, 2009, 109−134.